Tel: +36 1 445-4226 , +36 70 514-3636 | E-mail:
-
Ügyfélkapu
Azonosító:
Jelszó:
 

Szintmérő

Afriso-Euro-Index Kft.- Budapest

Bemutatkozás


Társaságunk 2004 elején alakult. Fő tevékenységünk, az Afriso termékek forgalmazása mellett a veszélyes, maró illetve mérgező anyagokat tároló tartályok szerelése, vizsgálata, karbantartása, duplafalusítása (üzemanyagtárló tartályok esetében a nyugaton előszeretettel használt, környezetbarát PVC fóliatípusokat felhasználva). A meglévő tudást és kapcsolatrendszerünket, illetve alapítási eszménket a Németországban piacvezető Afriso Euro Index GMBH vezetőitől vettük át, amely szerint lendületesen, hatékonyan, eredményesen kell dolgoznunk ahhoz, hogy a jövőben minden partnerünk úgy emlékezzen vissza ránk: Érdemes volt velük együttműködnünk és a jövőben is ezt a céget választanám. Rengeteget dolgoznunk azon, hogy a jövőben az üzemeltetőkkel megismertessük a cégünk adta előnyöket. Ezen kívül szigorúan megköveteljük magunktól, illetve alkalmazottainktól a pontos munkát, mert ezen a szakterületen csakis ezek alapján értékelnek. Fő célunk, hogy az Európai Unió követelményeinek megfelelve a jövőben minden tartály megkaphassa az engedélyt az üzemeltetésre, de csakis akkor, ha ténylegesen jogosult rá. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre, mert hiszünk abban, hogy ez a jövőben kifizetődő az üzemeltetőnek is.



Elérhetőségeink

CímCím: 1115 Budapest, Kelenföldi út. 2.
GPS: 47.471669,19.024735
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06-1-221-2496
Mobil: 30-616-1788
Fax: +36 1 321 3771

EmailEmail: zsombok@afriso.hu

WeblapWeb: http://www.afriso.hu

SAM Co. Kft.- rozsdamentes ipari szerelvények

Bemutatkozás


A SAM Co. Kft 1990 márciusa óta kereskedik rozsdamentes szerelvényekkel, melyeket Németországból importálunk.
Vevőink főleg az élelmiszeripar különböző területein használják fel a nálunk vásárolt termékeket.
Szerelvényeinket 1.4301/1.4404/1.4541 és 1.4571-es anyagminőségben forgalmazzuk.
H-CS: 9.00-16.00-ig, P: 9.00-14.00-ig.



Elérhetőségeink

CímCím: 1102 Budapest, Állomás utca 2.(bejárat a Korponai utca felől)
GPS: 47.484671, 19.126835
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06 (1) 431-9538
Mobil: 06 (20) 941-9730, 06 (20) 934-8135
Fax: 06 (1) 431-9537

EmailEmail: rozsdamentes@hotmail.com

WeblapWeb: http://samcokft.gportal.hu/
Facebook: megnyitás